Holnap karateverseny. Ha edzenék még, úgy, mint tavasszal tettem, valószínűleg szoríthatnátok nekem, és valószínűleg hallhatnám, ahogy a helyszínen drukkolnak nekem. Azért utóbbi nem túl valószínű. Nem mintha nem drukkolnának, nagyon is hangosan üvöltenék, hogy "hajrá Gergő", de amikor ott vagy, akkor megszűnik a külvilág, minden, ami a négyzeteden kívül van értelmetlenné válik, csak az edződ hangját hallod meg néha, hogy mennyi van hátra, meg néhány tanács, amit nem fogadsz meg, mert túl nagy egyéniség vagy ahhoz, és jobban bízol a saját ösztönödben. Én rendszeresen úgy teszek, mintha nem hallottam volna. Ezért senkit nem lehet ott hibáztatni.
Volt egy lány, akiért odavoltam. Tehetséges versenyző volt, és nagyon szép. Egy alkalommal, amikor tudtam, hogy nézi a meccsem, meccs közben, ha volt időm, vele szemeztem. A mai napig emlékszem arra a pillantásra. Biztosan meglátszott a teljesítményemen, hogy nem figyelek annyira, de engem nagyon motivált az a sötét szempár. A meccset megnyertem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése