Ma egy kicsit ráfüggtem a The Big Bang Theory című sorozatra, és megnéztem az első évadot, persze, hogy tovább akarom nézni, úgyhogy izzítottam a torrentem, és azt hiszem, mindjárt adok prioritást az első résznek.
Vettem magamnak bőrradírt. A régi Clean and Clear-t, és már az illatától is nosztalgikus érzések fogtak el. Egy pillanatra megint 17 voltam, a srác, aki veszettül hajkurássza a csajokat. Tudja jól, hogy nem lesz hosszú egyik kapcsolata sem, hogy az igazi szerelme az, amit hétvégéken művel, hogy tipikus, de neki is van egy elérhetetlen gimis szerelme, hogy talán a szíve túl nagy, de már most van több lány is, aki egy életre, vagy amennyit akkor el tud képzelni, a szívében lesz, és egy szavuk többet jelent bárminél, ami addig kézzelfoghatót tapasztalt, vagy érzett.
Tudom, hogy az előző mondat nyelvtanilag nem helyes, de első szándékból ez sikerült, és ha bármit javítok rajta, azzal csak kevesebb, hazugabb lesz.
Komolyan gondolom, hogy meg kell adni az esélyt a fiataloknak, hogy éljenek, szeressenek. Vannak érzések, amiket akkor élünk meg a legintenzívebben. Meglepően sok idő telt el azóta, de a szívemben még mindig ezek a lányok élnek a legmélyebben, nekik van saját trónjuk, helyük, amiből kibillenthetetlenek. A pénztárnál egy kicsit korosabb pár állt előttem, de látszott rajtuk, hogy fiatalon ismerkedtek meg, a nő minden pillantásában lehetett látni, hogy szereti a párját, hogy szemének nem hisz, és a fiatal fiút látja ha a szakállas emberre néz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése