Az elmúlt fél évben minden eszközzel azon voltam, hogy leromboljak mindent, ami azelőtt voltam. Csak gratulálni tudok magamnak, hogy ebben legalább sikeres voltam.
Most itthon vagyok megint, annyi emlék próbál egyszerre feltörni belőlem, de nem megy, csak töredékek jönnek. Félek, hogy örökre elszúrtam mindent.
"Lehet, hogy nem kedveled, de marha okos srác. És ő is kitűnő tanuló, mert elhivatott. És tud nekem segíteni az egyik tárgyammal."
Persze sokkal többet írt, de ez a rész, igazán fáj, mert igaz.
Ezt most nem tudom kifejteni, talán majd máskor.
Lefeküdtek korábban. Lényegében mindegy, hogy ma este lefekszenek-e vagy sem.
Hittem abban, ha hazajövök, folytathatom az egyetemet, hogy visszamegyek edzeni, hogy visszatalálok oda, ahonnan majd két éve eltévedtem. Hittem, hogy ebben ő fog segíteni, ahogy ígérte.
Ma mind kilátástalannak tűnt... És ami a legrosszabb, félek, hogy van szövődménye annak, ami májusban történt...
