Nagyon régen nem hallgattam 30y-t pedig anno szerettem. Ha így hívják, ha minden számukat tudom fejből, és havonta egyszer elmegyek koncertre, akkor igen, szerettem a bandát. Mostanában nem hallgatok alternatív rockot, és valahogy így őket is elfelejtettem. De most néztem youtube felvételeket idénről. Ha ő még mindig tudja csinálni, akkor én is tudom folytatni, amit akkor csináltam. Lehet, hogy ez a sorsa, hogy a színpadon zenéljen, hogy akik elmennek átérezzék, amit csak egy ipszilon koncert adhat, aztán elfelejtsék. Lehet, hogy az a sorsom, hogy szétverjenek hétvégente, hogy senki se emlékezzen az eredményeimre, és a többiek csak néznek majd, hogy ez ennyi idősen még mindig ezt csinálja, van emellett ideje másra? Van már valamije az életben? Persze a választ tudják, és valahol belül lenézhetnek ezért, tudják, hogy egyszer lesérül, vagy csak abbahagyja, és akkor rájön, hogy sehol sem tart az életében. És persze élvezik azt, amit egy verseny élőben nyújt. Csak egy ember voltam, aki szórakoztatta, ráadásul nem is a legjobban, mert egy akármilyen koncerten tegnap jobban érezte magát, találkozott egy lánnyal...
Emlékszem, amikor még csak páran énekeltük az Azt hittem érdemest koncerten. Tizennyolc voltam még csak. Gödöllőn laktam albérletben. Az a város a szívem, a mindenem, ahol életemben a legboldogabb voltam. Szerettem a barátaim, rengeteget beszélgettem velük, sportoltam, bmxeztem, csajoztam, tanultam gitározni, szabadidőmben tanulgattam, de az egyetemen passzív féléven voltam (még GTKra jártam). Első felnőtt versenyeimet vívtam nagyon lefogyva, mert pénzem az kevés volt, de olyan szívből, hogy azt nem lehetett nem tisztelni, hoztam is érmeket, akkor nyertem első felnőtt versenyem.
A szám azóta lemezre is felkerült, és már nem csak néhány srác üvölti telitorokból:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése