Csak szembejött velem a folyosón, én széttártam a karomat, és átöleltem.
Vannak azok a napok, amikor minden rosszra fordul, tudod, hogy életed egyik legnehezebb beszélgetésére készülsz, és szeretnél inkább megsemmisülni, vagy csak elbújni minden elől. Ezek az érzések kavarogtak bennem. Ő ott volt, pont akkor, amikor a leginkább szükségem volt rá, és későn ahhoz, hogy már helyrehozzuk a dolgot, de nem is lényeg.
Nagyon jól esett (lehetett talán öt másodperc), úgy gondoltam, talán segít majd ez az ölelés túltenni magam rajta, de ehelyett csak még jobban fájt utána, hogy vége van. Nem voltunk együtt sokáig, de eléggé megbocsáthatatlan dolgok történtek, kidobott a lány, akit szerettem, de sose mondtam neki.
-Köszönöm. -mondtam.
-Szívesen, csak nem tudtam, mit akarsz.
(Még hallom a hangját, ahogy válaszol, és most, ahogy visszaemlékszem, még érzem a vaníliaillatot.)
Az aznapi gondok hirtelen elkezdtek megoldódni, eléggé felszabadult lettem, és sikerült mindenből jól kijönnöm.
Nincs tanulsága a történetnek, de nem is akartam egy nyálas storyt írni, egyszerűen csak ez jutott eszembe. Remélem azzal, hogy leírtam nem képzeltem túl a dolgokat, és nem változott meg az eredeti emlék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése