2013. február 28., csütörtök

fehér tipo vs. fekete

Már írtam, hogy nehéz feloldani a képernyőt az Xperia tipo készülékemen.
Tegnap fogtam a kezemben egy fekete készüléket. Az igaz, hogy nem olyan szép, de annak a tetején lévő gombja gumírozott, és vastagabb, mint a fehéren lévő műanyag. A fekete gombja kiáll a hátlap síkjából, nem belesüpped, mint az enyémnél.
Mostanában több ilyen telefont is nyomkodtam, és azt vettem észre, hogy mindre igaz, hogy a feketénél simán benyomható a gomb a tetején, míg a színeseknél ez nehezebb.

2013. február 27., szerda

jövőterv, megállós


Nálam a blogolás úgy néz ki, hogy leülök, és legépelem, ami épp eszembe jut. Átolvasom, és kijavítgatom. Az elkészült bejegyzést kirakom, és ennyi. Nagyon ritkán utólag ha úgy érzem, hogy olyan tartalom került ki, amit nem akartam megosztani mással, akkor leszedem.
A mostanit viszont napközben írom, és este teszem majd csak fel.



Tegnap este semmit sem törődtem a jövőmmel. Nem kis terveim vannak, olyanok, amik az egész életemre hatással lesznek. Most kéne átgondoltan döntenem. Talán azért, mert nem igazán hagytak otthon békén, vagy csak a dolog súlya miatt napoltam a döntés mára. Nehéz eldönteni.
Helyette tanulgattam egy kicsit, azután leültem játszani.
Effektíve van pénzem, írtam, hogy eladtam a telefonom, meg ilyesmi, de egy költözés rengeteg pluszköltséggel jár. Jelenleg sok dolog van, amire nem szívesen költök, pedig nagyon kéne már.
Ha belenézek a tükörbe, látom, hogy nincs rendben valami. Az egy dolog, hogy fodrászhoz kéne mennem, de szerintem életemben nem voltam még ilyen fehér, mint most. Összességében amennyire rosszul érzem magam, annyira rosszul is nézek ki. Ez látszik a teljesítményemen is. Ami régen simán ment, az most csak erőlködve. Ha látná az egy évvel ezelőtti énem a mostanit, nem értené, mi történhetett.
Csapzott vagyok, olyan fehér, mint szerintem még életemben soha. Az arcom beesettebb, mégis a vonásaim kevésbé élesek. Egy erős ember voltam, most mégis kivagyok idegileg. Az új élet nem csak azért segít, mert a környezetváltozás mindig jót tesz, hanem a problémát gyökerestül szünteti meg...


Más.

Hazafele a vonatállomáson egy srác ült a padon. Az arra járó cigánybanda, körülbelül öten voltak eléggé betalálták. Az egész állomáson alig állt valaki. Én álltam a legközelebb az esethez, és én is vagy 100 méterre lehettem onnan. Odamentem egy sráchoz, aki szintén a vonatra várt, és mondtam neki, hogy menjünk oda mi ketten. A srác első reakciója az volt, hogy szerinte meg tudja védeni magát (mármint a magyar gyerek). Mondtam, hogy nem kell verekednie, én sem fogok. Ezzel ugyan nem leszünk többen, mint a cigányok, de talán békén hagyják. A srác bátor volt, úgyhogy odamentünk. A cigányok még megvárták, amíg ad cigit az áldozatuk mindegyiknek. Ahogy láttam három cigit simán elvettek fejenként, szóval nem hagytak szinte semmit a dobozban. Tőlünk is kérdezte az egyik, hogy nincs-e cigink. Mondtam, hogy nem dohányzunk. A banda még kellemetlenkedett egy kicsit, de látszólag elégedettek voltak a zsákmányukkal, és arrébbmentek. Egy vonatra szálltak velünk. Én az újdonsült barátommal beszélgettem a vonaton. Végzős a BME-n VIK-en, úgyhogy tényleg tudtunk miről beszélgetni.
Egy helyen szálltunk le. A cigányok is leszálltak ott. Kiabáltak, hogy srácok! A felszólítás nem nekünk szólt. Ezután nem tudom, hogy mit csináltak, hiszem mi másik irányba mentünk.

Az egészet azért csináltam, mert egyszer egy kistarcsai megállóban két cigány engem is le akart húzni, de akkor két magyar odajött, és talán az életem köszönhetem nekik. Akkor ott megfogadtam, hogy hasonló esetben én is ezt fogom tenni. Miután leléptek a cigányok, beszélgettem a „megmentőimmel”. Az egyik bölcsész volt. Mondta, hogy nem tud verekedni, valószínűleg összeverték volna, ha tettlegességre kerül a sor, mégsem tudta csak úgy tétlenül nézni ami történik. Mondta, hogy fordított esetben én is ezt tettem volna...

A történetnek nincs tanulsága. Mindenki levonhatja a saját következtetését ha akarja....


2013. február 25., hétfő

Nem is akartam a sakkról írni.

Egyelőre annak is örülök, hogy nem a hangos billentyűzeten gépelek.

Még mindig eléggé rossz lelki állapotban vagyok ahhoz, hogy ne legyen önbizalmam semmihez. a hétvégém legszívesebben kitörölném az emlékezetemből.
Bár felvettem az óráimat, de úgy gondolom, hogy ebben a félévben nem fogok sulizni, ezt majd lerendezem a tanulmányi osztályon. Helyette keresek valami szakmába vágó állást. Tudom, hogy vannak bizonyos cégeknek szerződése a sulival, ahol szakmai gyakorlat címen képzés, és oktatás is van, az elvégzett krediteket beszámítják, szóval nem hangzik rosszul. Utoljára erről a BME állásbörzén beszélgettem a standoknál. Akkor még úgy gondoltam, hogy ez engem nem érint...

Albérletek jók vannak eléggé olcsón hála az ingatlanpiac mélyrepülésének, úgyhogy azzal nem lesz gond. Vannak konkrét terveim is, munkával, tanulással, meg albérlettel kapcsolatban is, de azok még formálódnak.
(Van olyan terv is, miszerint nem folytatom a Kandón a tanulmányaimat, hanem átmegyek másik intézménybe.) Ma egyelőre bemegyek még egy előadásra, azután este találkozok egy sráccal, aki meg akarja venni a volt telefonomat.
Ha minden összejön, akkor elég későn érek haza.

A reggelem jó volt. Öcsémmel a vonaton sakkoztunk az iPadjén. Azért az elég vagány. Régen éreztem azt a "hülye gazdaggyerekek" tekintetet magamon...
A játszmának nem jutottunk a végére, de azért jobban állok.
Annyi előnyöm van, hogy én általánosban az a srác voltam, aki kis mágneses sakkal mászkált suliba, és a napköziben bárkit kihívott egy játszmára. A gimiben is volt sakkör. Néha gondolkoztam is, hogy jelentkezek, de akkoriban már letettem a voksom a sport mellett, és nem volt időm délutánonként egyéb foglalkozásra.


2013. február 24., vasárnap

Úgy látszik már egy bejegyzést sem tudok megírni úgy, hogy ne kezdjem elölről.
Két káromkodás is szerepelt az előző verzióban, de akkor most megpróbálom újra leírni valamivel rövidebben (meg persze nem vulgárisan).
Ma játszottam főleg. Ez nálam valószínűleg egy védelmi reakció... Nem vagyok pszichológus, hogy elemezzem a viselkedésem. Loloztam, mert ahhoz volt kedvem, pont.

Nem kerestem munkát, albérletet, semmit. Tettem viszont fel hirdetést a telefonomról (eladom a régit). Nagyon olcsón adom, de ez nem a reklám helye, úgyhogy itt nem fogom hirdetni. Lehet, hogy holnap meglátogatok néhány GSM boltot, és megkérdezem, ők mennyit adnának érte. Ha a meghirdetett ár alatt nem sokkal elvinnék, akkor vigyék..


Erről kell szólnia a vasárnap reggelnek!

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

2013. február 23., szombat

...

Írtam egy bejegyzést, de teleírtam olyan dolgokkal, amik nagyon személyesek (úgyhogy kijelöltem, és elkezdtem gépelni ezt).
Hivatalosan is eldöntöttem, hogy elköltözök. 
Amikor két ember üvölt a fejedbe órákon keresztül úgy káromkodva, ahogy csak lehet, -tényleg úgy gondolom, hogy 200ból egy ember kap ilyet egyszer egy évben, amit nekem lassan hetente kell átélnem- akkor nem marad más választásod.
Lehet, hogy egy kicsit idealista világnézetem volt, de határozottan kiegyensúlyozott személyiség voltam nemrég. 
Most meg...


2013. február 22., péntek

csak írtam

Mennék én, de nem mozog a lábam, valamit keresek, és azt hiszem, hogy a gép előtt ülve megtalálom. Zavar a külvilág, zavar ami körbevesz. A zajok már nem izgalmasak, csak megunt zörejek, agyonjátszott klisék. Menekülnék, de nincs hova. Tudom, hogy nem mehetek el örökre.
Nem hiszek a csodában, abban se, hogy egy kevés öröm, vagy valami meglepő történhet.
Láttam kiírva, hogy elektrosokk. Nekem nem a fejemben nincs rend, hanem a környezetemben. Legalább is igaz volt ez sokáig. Egy ideig ellenállsz, de azután engedned kell.
Nagyon nincs ez rendben...


(Megint rossz kedvem volt, és csak leültem, és írtam, ami az eszembe jutott. Utólag kicsit átjavítottam, hogy ne legyen benne annyi szóismétlés...)