2012. november 30., péntek

vonatosdi

Az ágyamban olvastam telefonon a cikket a srácról, aki lefejelte a vonatot, majd felszállt a sajátjára.



Anno 15 évesen leestem egy Szegedre tartó vonatról, még aznap találkoztam a lánnyal, akihez igyekeztem, igaz, késtem egy kicsit.
Ő volt az első lány, akivel lefeküdtem (bár erről a mai napig nem tud). 

Eléggé fájdalmas volt, de megúsztam pár apróbb sebbel.

2012. november 29., csütörtök

de megint?

Előre szólok, hogy nyavajgás az egész poszt, és most nagyon nem vagyok büszke arra, amit ma itt művelek (először azt kezdtem írni, h műbelek)

Mosnom kell, majd befejezem :"

Nem fejezem be, mert elmúlt, helyette itt van zene:
http://www.youtube.com/watch?v=6pXQD4nix-w

különös érzés

Laborról akartam írni, de félek, hogy ez senkit sem érdekelne, szóval ez a bejegyzés ennyi.

2012. november 28., szerda

fame

Énekeltem egy rockbandában egyszer, a csapat csupa tehetségből állt, csak én voltam béna szerintem. Nem tudom, mi lehet most velük, csak a basszusgitárost szerettem meg nagyon. Igazából nem a hírnévért csináltam, hanem mert úgy éreztem, hogy ez is az önkifejezésemhez, a fejlődésemhez kell.
Életem egyik legjobb versenye teljesen rendhagyó volt, utánpótlás, és felnőtt verseny volt egyben, és utána tulajdonképpen egy kisebb buli volt, mindenki fotózkodott mindenkivel, autogramot kezdtünk osztogatni, mert a kicsik emlékeztek a meccseinkre, és tetszett nekik, vagy ilyesmi, az lett a vége, rengeteg autogram, közös fénykép után egy kicsit megtapasztaltam a "hírnév" jó oldalát. :)
Így el lehet viselni.

titkos

Annyira hiányoznak dolgok, hogy az kimondhatatlan. Illatok, érzések, gondtalan órák, volt, hogy megpróbáltam visszacsinálni mindent a régire, mert nem akkor minden jobb volt. Nem is ment olyan rosszul, de azután rosszra fordult minden. Most csak annyit kérek, hogy valami kössön le annyira, hogy ne legyen időm, ne kelljen visszaemlékeznem...


Remélem annyi azért tiszta, hogy ez nem egy hülye szerelmi csalódás, vagy ilyesmi.

azaciki

Ma három zéhát írtam volna, abból kettőre tanultam is, egyet reménylennek tituáltam, persze kettő elmarad, és az lesz biztosan megtartva, ami most jön, és null a tudásom.
Valószínűleg be se megyek, de helyette akkor labort kéne pótolnom, ami meg ugye azért problémás, mert arra sem készültem, viszont lassan évvége, és ha nincs meg az összes mérésem, akkor buktam a tárgyat mindenestül.
Gondolom, mindenki hasonló gondokkal küzd, de talán én vagyok az egyetlen, aki inkább meghátrál, és hazamegy, vagy intéz valami mást...
Nagyon nem jó ez így.

2012. november 27., kedd

á faló juh

Emberek, 1 óra múlva zéhát írok, amire semmit se tanultam, úgyhogy sürgősen nekiesek, hogy összeírjak egy kettes szintet egy puskára. Nagyon azt sem tudom,  hogy milyen képleteket kellene tudnom, szóval táska lesz, hogy az általános iskolás tesitanáromat idézzem.
Közben telóról fellépve neptunra rájöttem, hogy csak a kezem tudja a neptunba a belépőjelszavam, ugyanis, én meghagytam azt, amit anno alapból kaptam, mert az elején lusta voltam lecserélni, azután meg ezt jegyeztem meg. De mivel tudok vakon gépelni, ezért már csak reflexből begépelem a betűket, nem is gondolkozva azon, hogy most ez kicsi, vagy nagy... Telefonról viszont más a dolog, és gondolkoztam azon, hogy melyik betűnél nyomom le a kisujjam a shiften.

Hosszú, lesz, már is csak 50 percem van kb.

edit:
a címhez magyarázat (még mindig nem tudok semmit)
http://www.facebook.com/photo.php?fbid=297530363692130&set=a.117600765018425.18706.115089668602868&type=1&relevant_count=1

edit: Mivel ez a legnépszerűbb bejegyzésem, ideírom, hogy a Márton Gergő fiktív név. Megnéztem egy közösségi oldalon, mit dob ki... Semmi közöm az úrhoz, aki majmokkal ücsörög a korláton. A képe viszont nagyon jó.